Szégyen fal | Kedd Aug. 30, 2011 9:53 pm by Halál | Már a címből sejthetitek, hogy mire való.
Aki nem képes együttműködni, az ide lesz kirakva. Ha bannolnak valakit az is kikerűl ide.
Közölni kell a felhasználó nevét, hogy miért lett ide kirakva és a büntetés megnevezését, teszem azt, bannolás, 2 hétre.
| Megjegyzések: 30 |
| | Síkság | |
| | |
Szerző | Üzenet |
---|
Vendég Vendég
| Tárgy: Síkság Hétf. Május 10, 2010 7:46 pm | |
| Csak néhol emelkedik ki néhány árnyékot nyújtó nagyobb szikla. |
| | | Zaraquinn
| Tárgy: Re: Síkság Szer. Aug. 25, 2010 9:31 pm | |
| //Hangár// Az idős vadász parancsára (Ha lehet a biccentést parancsnak venni) beszálltam az űrhajóba, majd utánam jött az idős vadász is. Ezt követően már fel is emelkedett az űrhajó, hogy az űrben csatlakozzon egy nagyobb hajóhoz.
//Űr, Nagy vadászhajó// A rajtam kívül még négy utazó vadász is átszállt a kis, húsz személyes űrhajóból a nagy űrhajóba. Itt voltak kabinok, de csak két személyre. Én kaptam egy szállást is. Amikor az űrhajó utazási sebességre gyorsult, sétálás közben majdnem hasra estem. 36 óra múlva már egy kicsivel könnyebb volt a gyalogos közlekedés. "Remélem nem fogok meghalni azon a bolygó, ahová most megyünk?,, kérdeztem magamtól, mikor már az utolsó kilométerek után megérkeztünk a bolygó légterébe és azonnal bementünk a kompba.
//Ryushi, Síkság// Végre megérkeztem, de a komp még nem szállt le. Egy kicsit várok és elemzem a helyzetemet, hogy az itt élő állatok vagy savvérűek ellen legyen némi esélyem. Mivel ezen a bolygón még nem jártam, ezért nem ismerem a bolygó állatvilágát. Tehát már annyi helyen jártam ilyen fiatalon, de ezt a bolygót alig ismerem, csak említették nekem, hogy ez a bolygó egy nagyon sivatagos és kopár. | |
| | | Glah'dor Mesélő
| Tárgy: Re: Síkság Csüt. Aug. 26, 2010 3:44 am | |
| Landolás után a vezető egyből eligazítást tart, mely abból áll, hogy megnyom pár gombot a saját alakri paneljén, s rövidesen minden vadász megkapja a hajó koordinátáit és a vadászható élőlények listáját, mely a következő: Rhynth Firecrawler/Tűzrák Tűz járó Tövis farkas
//Leírásuk a galaxis élővilága topicban van//
A préda felkutatásához minden vadász kap egy három méter átmérőjű korongot, mely körülbelül ötven méter magasra képes felemelkedni. Körben korlát szegélyezi, kivéve egy keskeny részt, ahol le is fel lehet rá szállni. Az irányítást egy kiemelkedő pultról lehet megoldani. Hatótávolsága 100km, ami azt jelenti, hogy ha nem akarsz gyalogolni visszafele, akkor 50km-nél nem viszed messzebbre. | |
| | | Zaraquinn
| Tárgy: Re: Síkság Csüt. Aug. 26, 2010 5:42 am | |
| Miután landoltunk, a vezér azonnal eligazítást tartott arról, hogy milyen élőlények találhatók ezen a bolygón. Valamint mindenki kapott egy korongot, melyből figyelhetik, hogy hol van a préda. A korong egyébként úgy viselkedik, mint egy kilátó torony, mivel egy kiemelkedő pultról lehet megoldani és a hatótávolsága 100km. Miután megkaptam a saját korongomat, kimentem a hajóból és egyenesen előre mentem, ha találok ott egy megfelelő helyet, akkor ott felállítom ezt a korongot és onnan fogom kémlelni, hogy van-e a közelben valami mozgás. De azért kétlem, hogy vannak itt savvérűek, mivel nagy a szárazság és az egész bolygó egy hatalmas sivatag. | |
| | | Glah'dor Mesélő
| Tárgy: Re: Síkság Csüt. Aug. 26, 2010 8:52 am | |
| A platformról tökéletesen végig pásztázhatod a terepet. A jármű talajra vetődő árnyékában tűzrákok pihennek, de őket hamarosan szétkergeti egy falka tűz járó. Távolabb Rhynth-ek legelésznek békésen, közöttük tövis farkasok cikáznak. Feltűnik egy Rhynth aki természtes ellenes pózban fekszik. A tövisfarkasok is elkerülik, és társai sem mennek a közelébe. | |
| | | Zaraquinn
| Tárgy: Re: Síkság Csüt. Aug. 26, 2010 8:57 pm | |
| A platofrmomról rendesen meg tudtam nézni a tájat. Az árnyékban Tűzrákok pintek, de azokat szétkergette néhány Tűzjáró. Odébb Rhynthek legelésztek és köztük Tövis farkasok cikáztak. Egyszer csak megakadt valamin a szemem. Egy természetellenesen fekvő Rhynthen, melynek közelébe nem ment senki. "A fenébe! Ha egy állat így fekszik, akkor az egyvalamit jelenthet. Savvérűek vannak a bolygón! De azért megnézem, hátha csak tévedtem, de ha a közelben van egy savvérű, akkor adok a pofájának egy hatalmasat a lándzsámmal!,, mondtam magamban, miközben már másztam le a platformról és a természetellenesen fekvő állat felé nem vettem az irányt. | |
| | | Glah'dor Mesélő
| Tárgy: Re: Síkság Csüt. Aug. 26, 2010 10:58 pm | |
| Meg próbálsz lemászni ,de egy ötven méter magas lebegő korongból ez a művelet problémás (lehetetlen) így hát más módon kell lejutnod. | |
| | | Zaraquinn
| Tárgy: Re: Síkság Pént. Aug. 27, 2010 12:41 am | |
| "A fenébe! Elfelejtettem hogy csak akkor juthatok le, ha teljesen lent van az egész! Valahol mégis itt kell lennie egy kapcsolónak. Ja megvan!,, mondom magamban, miközben benyomok egy gombot a vezérlőn. A platform lement és kiszálltam belőle, hogy megnézzem azt a fekvő lényt.
//Ha van egy lebegő platformon valami kapcsoló, akkor biztos, hogy lejutok.// | |
| | | Glah'dor Mesélő
| Tárgy: Re: Síkság Pént. Aug. 27, 2010 12:47 am | |
| //A vezérlőről teljesen kezelhető, ide oda fel le jobbra balra megy, amerre éppen akarod, egészen addig amíg ki nem fogy az energia. Ha fogy az energia fokozatosan csökkenti a magasságot, végül leszáll magától//
A jámbor állatok ilyedten futnak szét előled, és a tövis farkasok is felmérik az erőviszonyokat, tehát nem kötekednek. A rhynth még él, de erősen kapkodja a levegőt. Szemében halálfélemem csillog. Ahogy körbejárod az állatot, a kavicsban pontszerű lábnyomokat és egy hosszú csíkot fedezel fel. A nyomok kődarab mögé vezetnek. | |
| | | Zaraquinn
| Tárgy: Re: Síkság Pént. Aug. 27, 2010 1:25 am | |
| Az állatok elkezdtek menekülni, de az Tövis farkasok nem, csak felmérik az erőviszonyokat. Amint oda mentem az állathoz, észrevettem, hogy levegő után kapkod. A földön találok pont szerű lábnyomokat és egy csíkot, mely egy kő felé vezet. Azonnal savvérűeket érzékelő módra állítom a maszkomat és elindulok a kő felé, de mielőtt elindulnék megadom az állatnak a kegyelemdöfést, hogy ne szenvedjen tovább. | |
| | | Glah'dor Mesélő
| Tárgy: Re: Síkság Pént. Aug. 27, 2010 4:55 am | |
| A kő mögött rögtön négy döglött arcmászót találsz. Miközben ezeket figyeled, a döglött állat megrázkódik, majd egy mellkasrobbantó tör elő belőle, ami el is tűnik a csorda lábai között. Távolabb csontvázakat veszel észre. A magas lesről nem is látszottak, de innen már tökéletesen látszik, a bordáik töröttek. | |
| | | Zaraquinn
| Tárgy: Re: Síkság Pént. Aug. 27, 2010 5:15 am | |
| "Jól kezdődik a napom végre! Négy döglött arctámadó! Lehet, hogy akkor már csak négy savvérűt kell megölnöm, de azért még nem szeretnék egymagam bemenni egy fészekbe. Hiába vagyok így felfegyverkezve, egy fészek akkor is csak a halálomat jelenteni. Mivel ott a savvérűek elég gyorsan mozognak. Persze, hogy a királynőjüket védik, másképp nem volnának ezek a dögök. De ha csak állatokból keltek ki ezek, akkor eléggé könnyű lesz őket megölni, mivel az állatokból kikelt savvérűek igen gyorsak, de iszonyatosan gyengék és ha csak lándzsával mész nekik, akkor pár vágástól és szúrástól kifekszenek. De ha egy emberből vagy egy testvérből kikelt savvérűnek mész neki, akkor nem sok esélyed van arra, hogy egy darabban térsz vissza az otthonodba.,, mondtam magamban, amikor már egyből észre vettem a csontvázakat. Mindegyikből kikelt egy savvérű. Az az állat, aminek megadtam a kegyelemdöfést, mozgolódni kezdett és kitört belőle egy savvérű, ami gyorsan el is tűnt a csorda rengetegében. Nem tudom, hogy most mitévő legyek. De azt találtam ki, hogy most szükségem van egy jól megtermett példány trófeájára, ezért van nálam a vállágyúm, hogy ha kell, akkor használjam egy jól megtermett ellenféllel szemben. | |
| | | Glah'dor Mesélő
| Tárgy: Re: Síkság Pént. Aug. 27, 2010 5:29 am | |
| //A karakter lapod alapján nincs vállágyúd//
A rhynth csorda hirtelen megindul, egyenesen feléd. A fekete harcos közel van, de az állatok kikerülnek és elszaladnak. Meg is látod hogy miért. Egy friessen megöl rhynthből két idegen lakmározik. | |
| | | Zaraquinn
| Tárgy: Re: Síkság Pént. Aug. 27, 2010 6:30 am | |
| //Akkor használom azt, ami a karakterlapomon van fegyver, mivel tényleg nincs vállágyúm és persze jól kell játszanom ahhoz, hogy kiérdemeljem. Akkor egyből használom a shurikenemet vagy a lándzsát.//
A csorda hirtelen nekem lódul, mert szerintem nagyon megijedtek valamitől. Meg is láttam, hogy néhány savvérű éppen egy Rhynthet kajálgat. Gyorsan elugrok a csorda elöl és shurikenemet használva megközelítve őket, támadásba is lendülök a shurikennel. Mivel észrevettem, hogy tényleg nincs vállágyúm. | |
| | | Glah'dor Mesélő
| Tárgy: Re: Síkság Pént. Aug. 27, 2010 11:16 pm | |
| Az shuriken levágja az egyik alien lábait, a másikat azonban csak megsebesíti , mindössze az egyik légcsövét vágja le. A lény dühösen sziszegve rohan feléd. A shuriken időközben visszatér a kezedbe. | |
| | | Zaraquinn
| Tárgy: Re: Síkság Kedd Aug. 31, 2010 2:44 am | |
| A shurikenem telibe találta az egyik savvérűt és levágta a lábait. A másiknak pedig csak az egyik légcsövét vágta le. A shuriken már újra a kezemben volt, mikor a savvérű felém kezdett el futni. "Ezt neked te rohadék!,, üvöltöm magamban, miközben a savvérűn tartva a szememet, még egyszer eldobom a shurikent. De úgy, hogy a lény ne tudjon kitérni előle. | |
| | | Glah'dor Mesélő
| Tárgy: Re: Síkság Kedd Aug. 31, 2010 6:11 am | |
| A lény éppen felugrik, így függőleges helyzetben van, mikor a csillag eltalálja. Egy jókora szeletet hasít le a mellkasából a penge. Az idegen a fölrdre zuhan, még él, de már nem tud mozogni. Hatalmas sérüléséből ömlik a sav, így a lény lassan lessűllyed a kimart földre. | |
| | | Zaraquinn
| Tárgy: Re: Síkság Kedd Aug. 31, 2010 8:34 am | |
| A csillagom eltalálta a savvérűt, de még élt és ömlött belőle a sav. A másikat nem tudom, hogy mi lelte, mert mivel most ezzel az eggyel voltam elfoglalva. A shuriken visszarepült a kezembe. Azt elraktam és elővettem a lándzsámat, hogy gyorsan végezzek az általam megsebesített savvérűekkel. "Csak ne merjenek engem meglepni, mikor már szerzem be az első két savvérű trófeámat, mert azért így is-úgy is végzek azzal, aki meg mer lepni engem.,, mondtam magamban, miközben már a lándzsámat az előttem heverő, még élő savvérű fölé emeltem, hogy azt ledöfjem. | |
| | | Glah'dor Mesélő
| Tárgy: Re: Síkság Vas. Szept. 05, 2010 6:19 am | |
| Miközben begyűjtöd a trófeádat, egy másik vadász érkezik lebegő platformon. Körülbelül három méterre lebeg feletted, és a következőket kérdezi: -Üdv harcos! Kicsit távolabb láttam még két savvérűt, becserkészed őket, vagy megengeded, hogy én vadásszam le a két fenevadat? | |
| | | Zaraquinn
| Tárgy: Re: Síkság Hétf. Szept. 06, 2010 1:55 am | |
| Egy vadász társam jön felém a saját lebegő platformján és megszólal. - Üdv harcos! Kicsit távolabb láttam még két savvérűt, becserkészed őket, vagy megengeded, hogy én vadászhassam le a két fenevadad? Majd én is megszólalok. - Persze! Én most el vagyok foglalva ezzel a két savvérűvel és persze még több zsákmányt is kell keresnem magamnak. Ha te vetted észre őket, akkor te vadászod le őket! - mondtam neki, miközben már vettem is elő a késemet és kezdtem levágni a két dög fejét. "Két savvérű ellen menyen ő! Nekem jelen pillanat már elegem van belőlük! Megadom neki az esélyt, hogy levadászhassa azt a kettőt, én meg megyek és keresek valami jó húsos vadat, melynek nem savas a vére.,, | |
| | | Glah'dor Mesélő
| Tárgy: Re: Síkság Kedd Szept. 07, 2010 5:19 am | |
| Társad elégedetten ellebeg a savvérűek után, te pedig másik préda után nézel. Nem messze tőled Rhynth csorda legel, a látóhatár szélén pedig egy tűzjáró családot látsz. Miközben gondolkodon, üzenet érkezik az alkari panelra.
"Figyelem vadászok! Új prédát engedtünk szabadon, hét darabot. Aki talál egyet, megküzdhet vele! " | |
| | | Zaraquinn
| Tárgy: Re: Síkság Pént. Szept. 24, 2010 5:26 am | |
| Társam elmegy levadászni a két savvérűt. Én még persze folytatom a keresést, hogy méltó trófeát tudjak begyűjteni. Nem messze tőlem Rhynthek legelésznek és a láthatár szélén van egy kisebb Tűzjáró család. Egyszer csak kapok egy üzenetet: Figyelem vadászok! Új prédát engedtünk szabadon, hét darabot. Aki talál egyet, megküzdhet vele! ,,Na végre valami jó prédám is lesz az életben a savvérűeken kívül! Most már biztos sikerem lesz azzal az új prédával." mondom magamban és a platformomat újra készenlétbe helyezve, elindulok megkeresni az új prédát. | |
| | | Glah'dor Mesélő
| Tárgy: Re: Síkság Szer. Okt. 27, 2010 8:59 am | |
| Alig fél órája körözöl a síkság felett, s máris megpillantasz valamit a köves talajon. Nem hasonlít sem az itteni élőlényekre, sem pedig a savvérűekre. Fentről úgy néz ki, mint valami nagyra nőtt gyík, zöldes bőre elüt a vöröses sziklás talajtól. A lény hirtelen felpillant, s apró hüllő-szerű szemeit egyenesen rád mereszti. Pillantása fagyos, akár az űr sötétje. Körülbelül húsz méter magasan lebegsz, de még ott is érzed pofájának bűzét, ahogy rád vicsorog. | |
| | | Zaraquinn
| Tárgy: Re: Síkság Vas. Okt. 31, 2010 3:44 am | |
| Majdnem félórája köröztem a síkság felett az új prédámat keresve, amikor megpillantottam egy lényt, mely nem itteni és nem is savvérű. De idefentről úgy nézett ki, mint egy nagyra nőtt gyík. Zöldes színű bőre egyből felismerhetővé tette, mert bőrszíne elütött a kövek és sziklák vöröses színétől. A lény felpillant és hüllőszemeit rám mereszti. Pillantása ennek a lénynek olyan volt, mint az űr sötétje: fagyos. De éppen fölötte lebegtem és éreztem pofájának bűzét. "Ha csak a pofája büdös, akkor innen könnyen megtudom ölni a shurikennel vagy valamelyik dobófegyveremmel, de akkor ügyesnek kell lennem és pont egy létfontosságú szervét vagy pedig a fejét kell eltalálnom, hogy megdögöljön.,, mondom magamban amikor már veszem is elő a shurikent. | |
| | | Glah'dor Mesélő
| Tárgy: Re: Síkság Vas. Okt. 31, 2010 6:15 am | |
| Elhajítod a shurikent, ám a lény félreugrik előle, így a fegyver célt tévesztve lekaszál egy kaktusz- szerű növényt, majd visszatér a kezedbe. A Kraahyuei //lásd: adatbázis: élőlények a galaxisban// ezalatt befut a platformod alá. A lény ravaszabb annál, hogy ilyen egyszerű módon elintézd. Megpróbálsz arrébb lebegni a járművel, de a lény végig követi és folyamatosan a sikló árnyékában van, pont olyan szögben, hogy ne lásd. | |
| | | Ajánlott tartalom
| Tárgy: Re: Síkság | |
| |
| | | | Síkság | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| Társoldalak |
________________
________________
________________
________________AVP Univerzum
________________
________________
|
|