PRéDA

Egy nap a fészek közelében sziesztáztam, amikor halk puffanás törte meg a csendet. Egy laza mozdulattal lefordultam a faágról, mely kényelmem biztosította és a laza érkezésből lendületet szerezve, már a következő fa lombkoronájából kémleltem honnan jöhet a hang. A forrásától úgy negyven méterre már láttam az űrhajót, ami nem éppen katonai jellegű és az emberek sem katonák voltak, ám fegyverük aligha volt összetéveszthető bármi mással. Civilek fegyverrel ,,jól öltözött civilek,, összesen négyen. Az érthetetlen hang amit kiadnak, hol emelkedett, hol pedig lágyabb lett, majd egyszerre megkezdték a beszállást. Éhség nem marta gyomrom, de tudtam ha idáig eljutnak a fészkünket is megtalálhatják. Utánuk osontam szerencsére a rámpa lassan zárult így volt időm beslisszolni és rögtön egy polc mögötti doboz adott menedéket. Vártam éreztem, hogy a mozgolódás alább hagy csak beszédek foszlányait hallottam. Lassan egyre bentebb merészkedtem a hajóban és megláttam tőlem öt méterre az első embert. Mindannyian háttal ültek piszok egyszerű dolgom lett volna, a fegyvereik a helyükön katonás rendben. Ezek a fegyverek nem a megszokott formát tükrözték, mint a katonáké. Hosszú csövű mindenhol állítható ketyere. Nagy hatótávolságúnak tűnt. Már két lábon álltam mikor leakartam csapni az elsőre kinéztem az ablakon és nem a megszokott atmoszféra látványa tárult elém, ha nem egy nagy sötét és csillagos üresség amit még a mai napig is sokszor érzek. Tudatosult bennem, hogy elhagytuk a bolygót és kitudja merre tartunk. Jobb lesz talán ha meghúzom magam amíg biztonságosan le nem landolunk. Visszavonulva az egyik szellőzőben tűntem el és a kábelcsatornákon a legmagasabb pontra másztam a hajóban. Nem tudom mennyit vártam de álmomból felkelve az éhség mardosott és még valami a kíváncsiság, ugyanis a hajó nem mozog. Megbizonyosodtam, hogy üres a hajó de az ajtó zárva és nem kevés perc telt el azzal mire az ajtónyitó panelt megtaláltam.
Szétzúztam és az ajtó abban a pillanatban kitárult. Egy hihetetlenül vad és párás világ fogadott megannyi illatot éreztem. Egy viszont bármitől jobban csalogatott, kicsit ismerős is volt, ezért tudtam azé a királynőé akit most fogok felkeresni.
A királynői kamra felé tartva kicsit lassítok lépteimen, hisz az itteniek kicsit másabbak mint én. Bár vannak teljesen hasonlóak is, de már csak az, hogy én egy másik bolygó szülötte vagyok még fajon belül is kételyeket szülhet. Egyszerű dolgozók ők is mint én, amikor belépek a terembe érezem jó helyen vagyok. A levegő sokkal melegebb mint bárhol a fészekben, a királynő mögött egy hatalmas Preatorian nyújtózkodik lustán de követi minden léptem. A királynő tudomásomra adja, hogy különleges gazdatestre lenne szüksége, ami annyit takar, hogy minél masszívabb minél hatalmasabb élőlényeket szeretne a következő utódoknak. Egy bő nyálkás sziszegéssel közlöm, hogy mindent megteszek az ügy érdekében és elindulok a kijárat felé. Kiérve a fészekből felkapaszkodok a közelben lévő legmagasabb fára. Felmérem a terepet, majd a levegőben megannyi feromon csapja meg érzékeny szaglásomat. A nagy részével még nem is találkoztam, az itt honos teremtmények sokasága lenyűgözött, de ismerős szag is van a levegőben. A fajtám szaga hol eltérő, hol az enyémmel teljesen meg egyező. Elindulok feléjük a dzsungelrengetegen könnyedén átvágom magam, karmaim szaggatják a hatalmas páfrány leveleket lábam tökéletesen érzi a puha avart maga alatt. Kellemes hely lenne ez a mindennapi sétákra, de most feladatom van. Egy tisztás közelében két fekete árnyékot látok a földre huppanni fajtársaim küzdenek egy hatalas Carnotaurus-sal. Egyikük súlyos sebből vérzik alatta az avar már teljesen kiégett a savas vértől, a másik kissé elbizonytalanodott, látván társa gyengeségét. Egyszerre ugranak az óriás testére a sebből vérző a hátán próbál helyet találni magának, míg társa a nyakát célozza. Az őslény megvadult bikaként próbálja lerázni magáról őket, ekkor kiugrok a sűrűből és oldalba támadom. Farkam végét belemártom izmos farába, ami láthatólag kellemetlenül éri és kibillen az egyensúlyából. Az égett hús szaga érződik a levegőben, amit társunk vére okoz, miközben húsig mélyeszti karmait a biztos fogás érdekében. Majdnem sikerül leteríteni a behemótot, de ekkor hatalmas talpával eltaszít magától és hosszan felszántom a földet. Az idegen aki a nyakát célozza szintén leesik a hatalmas testről, de hamar talpra ugrik, viszont a Carno neki veti hátát egy hatalmas fának, ezzel agyon nyomva sérült társunkat. Az élettelen kilapított test szép lassan csúszott le az állatról, ezzel is plusz sebeket ejtve rajta. Hatalmas eget zengető ordítás kísérte halott társunk földet érését. Most ismét két ellenséggel néz szembe és láthatólag nagyon megviselte a csata. Idegen testvérem sokban hasonlít rám külsőre a színek eltérésével, de ugyan az a testfelépítés. Emberi gazdatesttel büszkélkedhet ezek szerint. Egymás gondolatát fürkészve egy erős nyomás jelez agyunknak és tökéletesen hangolt hidro-mozgásunk, két lépéssel taszítja hátra az állatot. Idegen testvérem a lapockáját támadja, ott már eléggé megszenvedte a csata kárait én próbálok lent a segítségére lenni. Hosszú farkam nem elég erős ahhoz, hogy megtartsam az állat lábát, ezért inkább kap a jobb combjába két mély szúrást, ami el is húzza őt jobbra. Társamnak itt a lehetőség, de ő is egyensúlyát veszti és nem tudja levinni a hatalmas testet, ezért még én is rávetem magam. Több méteren vihet minket magával a Carnotaurus a lendület segítségével, sok kisebb fát letarolva, amit egy két öl vastagságú fa tört meg. Farkamat a nyaka köré csavarom támasztom magam a fán és tiszta erőből húzom, társam farkával a bal lábára fonja a mozgó lándzsát és húzza, elsőre kihúzzuk a lába alól a talajt. A lény kisebb földrengést idéz a földet éréssel, súlyos sebek fedik és kimerült. Sikerült leteríteni úgy, hogy életben maradt. Ebben a pillanatban arc támadók tűnnek fel és mintha erre vártak volna, hogy megtisztítsuk az utat nekik, sok kicsi pókszerű lények tűntek, ahogy szét széledtek a dzsungelben. Az egyik a Carnotaurus-t méregeti, majd egy szempillantás alatt már az arcára tapad. A hatalmas állat még próbál szabadulni, de mi sem eresztünk a szorításból addig kell csak tartanunk amíg el nem kábul.