Axon (129-4/A2)

Név/Azonosító: Axon (Ezt az egyik gyártó adta)
Faj: Szintetikus android (Harci változat)
Feladat: A tengerészgyalogság támogató droidja
Gyártási dátum: 2159.05.04.
Rang: Hyperdyne specialista
Azonosító kód: Echo0628
Külső leírás: 180cm magas, 86kg. A 129-4-es típusokra jellemző szürke egyenruha, egy fejet körülölelő sisakkal. A sisakhoz maszk is van, amit ritkán vesz le. Arca fehér a szintetikus hús szövetektől. Kinézetre hasonlít egy emberi koponyára. A szemei feketék, belül a retinán a tengerészgyalogság logójával. (Általában a Weyland vállalat jele szokott ott lenni, de ez egy külön gyártott típus.)
Belső jellemzés: Logikusan gondolkozik, Számítások alapján cselekszik. Mindig átgondolja hogy mit tesz. Általában mindig az optimális lehetőséget választja. Gyors észjárású és próbál törekedni a küldetések 100%-os teljesítésére. Gyakran összezavarodik, ilyenkor döntésképtelen. Komoly sérüléseknél, képtelen különbséget tenni a barát és ellenség között.
Nem igazán érti néha az emberi viselkedést. Ezért könnyen összezavarható.
A sakk a kedvenc hobbija, mert a logikája miatt legyőzhetetlen benne.
Felszerelés: - egy M42C lövész puska
- egy VP70-es pisztoly
- Egy a Hyperdyne vállalat által készített katonai kés
Páncélzat: Standard androidokra szabott harci páncél, amit szintén a Hyperdyne vállalat készít. A páncélhoz hozzájár a fejre illeszkedő sisak, amit nem lehet leszedni a fejről, és a sisakhoz járó maszk beépített éjjellátóval.

Előtörténet:
2159-ben készültem a Hyperdyne vállalat által, a tengerészgyalogságnak, miután azok rájöttek a háttérben folyó illegális droid gyártásokra a Weyland vállalatnak.
Ezek után rögtön a sereghez kerültem. És csakis számos küldetés után a Gateway bázisra. Azóta többször kellett javítani.

A gyártás:
Mivel akkoriban nem is léteztem igazán csak tervben, ezért csakis az elmondottak alapján tudok erről beszélni.
A HyperDyne vállalat a Weyland vállalatnak készített illegálisan harci androidokat.
Ezek a droidok a többi legális droiddal ellentétben csakis a harcra és a pusztításra vannak tervezve.
Miután a tengerészgyalogság először találkozott a 129-4-es típusú gyilkos szintetikusokkal, azonnal felkeresték a gyártókat, hogy mit jelent ez az egész.
Le akarták állítani a vállalat tevékenységét, míg végül a vállalat meggyőzte őket, hogy legyártanak a hadseregnek egy egyedi, fejlesztett 129-4-es típust.
Így születtem meg én. Egyedi, újított célzó rendszert kaptam, Teljesen új erőt, És egy erősebb vázat. Ráadásul Weylandes társaimmal ellentétben én a sereg emblémáját kaptam, meg a többiekből hiányzó, viselkedés módosítót. (Ellenség - barát felismerő rendszer)
Ezek után kerültem le a gyártósorról, ahonnan aztán a laborba kerültem. Ott kaptam meg a szitetikus szerveket, izmokat, és szöveteket.
Akkor kezdtem el életemet. Ezek után jött a bekapcsolás pillanata. Amikor először láttam meg a világot, aminek én is részese lettem.
Emlékszem, hogy rögtön a bekapcsolásnál az egyik tervezőm is ott állt, aki a következő szavakkal fogadott:
- Üdv az élők sorában, Axon!
Először nem tudtam hogy mit jelent ez a bizonyos Axon szó.
Csak aztán jöttem rá, hogy mostantól ez a nevem. Furcsa.
Egy az emberi agyban megtalálható idegszövetről elnevezni engem.
Pedig azt hittem hogy én is a szokásos azonosító kódomat kapom meg.
Később viszont már megértettem miért kaptam ezt a nevet.
Matt Callaghan, az egyik gyártóm, ő mondta el, hogy ezt a nevet az a gyártó csapat adta nekem, amelyik dolgozott az egyedi szintetikus agyamon.
Állítólag az én agyam az első a 129-esek soraiban, amelyik különleges ötvözete a modern robotika és a szerves szövetek találkozásának.
Na de mindegy. Ez számomra nem lényeges. Most az a fontos, hogy ezek után mi lesz.
És a kérdésemre hamarosan választ is kaptam. Egy sor fizikai és mentális teszt következett, hogy megvizsgálják, alkalmas vagyok-e a szolgálatra.
Szerencsére az voltam. De még mindig nem ért véget a gyártás.
Vittek is egy szuper számítógéphez, hogy megkapjam a teljes ismereteimet az összes fellelhető fegyverről, azok használatáról, majd a seregről, és az idegenekről is.
Ezek az idegenek valahogy újak voltak nekem. Bár a feltöltés miatt az ismereteim az idegenekről olyanok voltak, mint hogyha már évek óta ismertem volna őket, de mégis ismeretlenek voltak a számomra.
De nem is törődtem ezzel tovább. Inkább vártam a következő lépést, hogy végre készen is állhassak a feladatokra.
A következő ezután egy kis harci képzés volt. Kezembe adtak egy M41-es impulzus karabélyt, hogy megnézzék, hogyan boldogulok a fegyverekkel.
A cél közepes távolságon, a fegyver csőre töltve és én is készen állok.
Letettem a fegyvert az asztalra ezután hátra fordultam, és vártam a vizsgálatot vezető személyek jelzésére, hogy indítsák a gyakorlatot.
A gyakorlatot indító személy bólintott egyet, majd megnyomta a gombot a kezében lévő stopper órán.
Én azonnal vissza fordultam a célomhoz, majd vállamhoz emeltem a fegyvert és lőni kezdtem a célra.
Egy tárat, folyamatos sorozattal, megállás nélkül küldtem a cél felé.
A kis kijelző a cél fölött folyamatosan jelezte a találatokat.
Majd miután a tárból kifogyott a lőszer, a gyakorlat vezető is megnyomta az órán a gombot, majd intett, hogy a gyakorlatnak vége.
Letettem vissza a fegyvert az asztalra és vártam az eredményt.
A kijelző szerint 99 találat volt a célon.
A gyakorlat vezető egy ideig némán bámulta az órát a kezében, majd lassan elmosolyodott és helyeslően bólogatni kezdett.
Hamarosan a többi vizsgabiztos is így tett.
Ezek után a reflexek vizsgálata következett, szimulált harci szituációban.
A pálya elejéről kezdtem, ami egészen a végéig terep akadályokkal volt tele.
Ismét kezemben a csőre töltött M41-es, de most nem csak egy tárból kellett gazdálkodnom. Kaptam még két tárat.
Aztán már csak az indításra vártam. A fegyver folyamatosan a vállnál, és felkészülve, figyelemmel vártam a felbukkanó célokat.
Amikor a gyakorlat vezető ismét elindította a kis órát, azonnal megszólalt egy sziréna hang és mindent elöntött a villogók vörös villódzó fénye.
Elindultam a pálya vége felé, közben fokozatosan szemmel tartottam a különböző akadályokat.
Aztán hirtelen felbukkant az első célpont. Egy fegyvert tartó férfit ábrázolt a tábla, mintha rám akarna lőni.
De gyorsan kapcsoltam és azonnal célra rántva a fegyvert elküldtem egy rövid sorozatot. A célpont megsemmisítve, haladtam is tovább.
Ezután két újabb célpont bukkant fel.
Mind a kettőt lekaszáltam egy egy rövid sorozattal.
És ez így ment egészen a pálya végéig. Hol egy, hol kettő, vagy több célpont bukkant fel.
Folyamatosan kiiktattam minden célt, de volt alkalom amikor hibáztam is.
Egyrészt mert volt amikor mellé lőttem, másrészt azért mert egy civilt ábrázoló táblát is elpusztítottam. És két tárat is elhasználtam, végül az utolsó tárral teljesítettem a gyakorlatot.
A teszt végén abbamaradt a vörös villódzás, és felkapcsoltak a lámpák.
A vizsgáló csapat lejött a gyakorlati térre és megkérdezték tőlem:
- Echo0628! El tudja mondani a gyakorlat eredményét?
- 50 ellenséges célpont megsemmisült. 1 civil veszteség. Összesen 240 kilőtt lövedék.
A csapat tagjai a teszt lapra kezdtek írkálni, majd rám néztek és kijelentették hogy szolgálatra készen állok.
Ezek után már tiszta sor volt, hogy hova kerülök. Egyenesen a sereghez.
Hamarosan már ott is ültem egy szállítóhajón, ami egyenesen a USS Constitusionra tart.
A hajó egyik személyzete mondta, hogy ameddig úton vagyunk, jobb lenne ha én addig kikapcsolt állapotban várnám az út végét, mert ezalatt mindenki más sztázisba merülne.
De mondtam, hogy nem szükséges, mivel engem nem zavar az egyedüllét.
Erre a fickó csak megvonta a vállát, majd elindult a hibernálók felé.
Jómagam csak leültem és kinyitottam a ládát, amiben az én személyes cuccaim voltak. Volt benne egy M42C puska, amit még a gyártóim csináltak a szintetikus droidok számára.
Azon kívül volt egy szabvány VP70-es pisztoly, és egy katonai kés, ami szintén a gyártóim munkája.
Elkezdtem átvizsgálni a fegyvereket, majd elraktam őket.
Aztán a pilótafülke felé vettem az irányt és átnéztem az útirányt.
A hajó számítógépe szerint az útirány normális. De végeztem egy pár számítást, amiben kiderült, hogy van egy alternatív útvonal amivel fele annyi ideig tartana az utazás.
Át is néztem az útvonalat, hogy esetleg bármi akadály van-e, ami miatt lehetetlen a használata, de nem láttam semmi gondot.
Így módosítottam is az útvonalat, aminek hatására a hajó meg is indult az általam megadott útvonal felé.
Hamarosan a hajó számítógépe azt kezdte kijelezni, hogy az útvonal optimális. Ezzel elégedett voltam.
Ez csupán emberi tévedés eredménye volt, de hát senki sem tökéletes.
Így hamarosan meg is érkezhettünk a Constitusionra.

Első komolyabb küldetésem:
A hajó kapitánya nem fogadta túl nagy lelkesedéssel, hogy hozzá nyúltam a fedélzeti számítógéphez a hajóján.
Mikor megjelent nálam, tisztán éreztem rajta az emberi aggresszivitás jeleit. Tomboltak az agyhullámai.
Amikor kérdőre vont az útvonal módosítását illetően, én csak annyit feleltem hogy:
- Ez volt a korrekt eljárás. - Mondtam gépies hangomon.
De azóta elmúlt már pár nap. Most itt vagyok a legénységi körletben a sok emberi katona között.
Akik szerintem nem nézik jó szemmel hogy köztük vagyok. Szerintem inkább lenéznek és megvetnek a fajtám miatt.
Hát igen. A tipikus emberi gondolkodás mód, amit a szakértők közvéleménynek neveznek. Jellemző.
De nem igazán törődtem velük, inkább csak pakoltam a cuccaimat az egyik szekrénybe.

Később már jobban alakultak a dolgok. Igaz a tengerészgyalogosok még mindig nem kedveltek túlságosan, de nem is törődtek már velem.
A múltkor meg megismerkedtem egy fiatal technikussal, akit valósággal lenyűgözött a technológia, ami engem képez.
Bár ez érthető, nekik még nem igazán volt alkalmuk egy igazi élő példányt látni a fajtámból.
Nos mindegy. Azt hiszem ezt a srácot nyugodtan hívhatom emberi nyelven azt hiszem a barátomnak. Azonkívül viszont semmi komoly nem történt.

Másnap viszont már komolyra fordult a helyzet. Épp az új társammal sakkoztunk, (Mellesleg épp nyerésre álltam.) amikor riadó tört ki.
Azonnal a körletek felé siettem, ahol már minden gyalogos felsorakozott.
Amint beértem, mindenki rám nézett.
Aztán én is beálltam a sorba, teljesen menetkészen. Erre a hadnagy belefogott a beszédébe.
- Nos uraim! Helyzet van! Ráadásul elég komoly! - Kezdte a hadnagy.
- Tegnap vészjelzést fogtunk a Michelangelo űrbázisról, a Shakuras közelében.
Nem tudni hogyan, de úgy hisszük Xenomorphok támadták meg őket.
Erre az egyik katona megszólal:
- Már elnézést uram! Az hogyan lehetséges? Úgy tudom a Xenok képtelenek az űrben utazni.
Erre a hadnagy összehúzta a szemöldökét és nyugodt hangnemben válaszolt a katona kérdésére.
- Igen, tisztában vagyunk ezzel katona. Még mi sem tudjuk, hogy hogy került a lény az űrbázisra. Viszont most az a feladatunk, hogy odamenjünk, körülnézzünk a túlélők után és ha lehet megsemmisíteni az idegeneket. Ez gyors reagálású feladat lesz.
Ezért viszünk magunkkal egy SS18-as nukleáris robbanófejet.
Erre mindenki kihúzta magát.
- Szóval..... Mindenki értette a feladatát?
- Igen uram! - Hangzott a válasz kórusban.
- Rendben! Akkor szerelvényt fel! - Szólt a hadnagy és elküldött mindenkit a felszereléséért.
Később mindenki már menetkészen állt a hajó előtt. 10 állig felfegyverkezett tengerészgyalogos, mindegyik egyenruhában.
Egyedül én lógok ki a sorból a szürke egyenruhával.
Ezt a hadnagy észre is veszi és nem feledkezik meg rólam.
- Áh! A Hyperdyne új üdvöskéje! Üdv az igazi katonák között android!
Mondta a hadnagy, jól érezhető megvetéssel.
Én csak diszkréten válaszoltam a hadnagynak.
- Kérem! Inkább nevezzen csak mesterséges személynek.
Erre a hadnagy ismét összehúzta a szemöldökeit és azt mondta:
- Minden szintetikus ezzel a dumával jön?
- Lényegében igen. - Mondtam.
- Na mindegy! - Mondta a hadnagy, majd a katonák felé fordult.
- Fiúk és lányok! Nyilván már észrevették, hogy az a megtiszteltetés ért minket, hogy a Hyperdyne, számunkra legyártott legújabb 129-4-es androidja a mi hajónk fedélzetén tölti az idejét, míg meg nem érkezünk a Gatewayre.
De! Amíg fenn áll ez a helyzet, nyilván örömmel hallják azt is, hogy új barátunk a parancsomra elkísér minket a küldetésre.
A katonák nem szóltak semmit, csak néhol rám pillantottak, néhol meg egymásra és sutyorogtak egymás közt.
Erre az egyik katona felszólalt:
- Uram!
- Mi az? Mit akar Harelson? Kérdezte a hadnagy.
- Biztos jó ötlet magunkkal vinni ezt a bádog dobozt?
- Mit akar ez jelenteni közlegény?
- Semmit uram. Csupán mind a magam, mind a többiek nevében tiltakoznék az ellen, hogy velünk jöjjön ez a rakás ócskavas.
Erre azonnal felszólaltam:
- Jogomban áll közölni a közlegénnyel, hogy a rakás ócskavas helytelen megnevezés az esetemben.
Nem vagyok robot. Én egy szintetikus droid vagyok.
Erre a közlegény is vissza szólt:
- Nem tök mindegy az? Pofa be robi!
Aztán a hadnagy is közbe szólt:
- Elég lesz Harelson! Nem érdekel hogy magának milyen problémája van a szintetikusokkal. Teljesíti a parancsot, önként és dalolva! Világos?!
A közlegény gyilkos tekintetett vetett rám, majd a hadnagyra és azt mondta:
- Igen uram!
Aztán a hadnagy kihúzta magát és mindenkire ráparancsolt.
- Jól van! Elég a lazsálásból! Fel a hajóra! - Szólt, majd felmutatott a hajóra.
- Axon! - Szólt utánam a hadnagy. - Ért a robbanó eszközökhöz?
- Igen uram. Ismerem ezt a robbanófejet.
- Rendben! Akkor magáé a feladat, hogy kezelje a töltetet!
- Igenis uram! - Mondtam.
És felvittem a hajóra a robbanótöltetet.
Aztán a hajó rámpája felcsukódott, majd megtörtént az átzsilipelés is. Végezetül már indultunk is a célunk felé.

A hajó eszméletlenül rázkódott, amit a tengerészgyalogosok többsége nehezen bírt. Valószínűleg még tapasztalatlanok.
A tapasztaltabb katonák viszont nem nagyon zavartatták magukat.
Én csak ültem a székemben, és vártam az érkezést.
Pár perc múlva a pilóta beszólt a rádión:
- Megérkeztünk hölgyeim és uraim! Készüljenek fel a dokkolásra.
Aztán egy fémes csattanást lehetett hallani, és a hajó megrázkódott.
- A dokkolás sikeres volt. Jó szórakozást cserkészek! - Humorizált a pilóta.
Végül mindenki kioldotta a biztonsági keretet, majd felállt a székéből és felkészült a harcra.
A csendet a hadnagy mély hangja törte meg:
- Jól van emberek! Mozgás! Egyes oszlopba fejlődj!
És elindultunk az állomás szűk folyosóin. Út közben észrevettük, hogy a folyosókon több helyen sav marta lyukak voltak, néhol alvadt vérfoltok, néhol pedig eldobált fegyverzet.
Az egyik tengerészgyalogos mozgásérzékelője hirtelen jelezni kezdett.
- Mozgás! Kelet felől. Nagyon gyorsan halad.
A hadnagy kelet felé nézett, aztán hátraparancsolt nekünk.
- Blackwell, Preacher! Ti menjetek keletnek és nézzétek meg mi volt ez! Vigyetek mozgás érzékelőt is!
Scare, és Aztec! Ti meg biztosítjátok a vezérlő körüli területet!
A többiek meg utánam! Axon! Maga meg vigyáz a töltetre! Világos?!
Én csak egyszerűen bólintottam egyet és ellenőriztem a hátamon lévő töltetes ládát.
Aztán a vezérlő felé vettük az irányt. Mikor elértük azt, egy csomó karmolást és horpadást vettünk észre az ajtón.
A hadnagy parancsára én és egy tengerészgyalogos, kézzel húztuk szét az ajtót.
A vezérlőbe belépve borzasztó látvány tárult elénk.
Mindenütt vértócsák, és testrészek. Ezek szerint az egész űrállomást kiirtották.
- Nem tetszik ez nekem. - Mondta Harelson közlegény.
- Pofa be közlegény és nézze át azt a terminált! Keressen nekem valami használhatót!
- Igen uram! - Jelentette ki.
- Axon! Élesítse a töltetet! Minél hamarabb végzünk, annál jobb.
Ismét csak bólintottam egyet, aztán nekiláttam a töltet össze állításához.
Szépen állítgattam össze a robbanófejet, amikor Harelson ismét megszólal:
- Uram! Azt hiszem találtam valamit!
- Mondja! Mit talált?
- Egy sor kutatási anyagot. Ezekből kiderül, hogy nem idegen fertőzés történt az állomáson, hanem mindössze csak egy idegent hoztak fel.
Ezek kísérleteket végeztek az idegeneken.
- Jézusom! Miféle kísérletek lehettek ezek?
- Nem tudom, de itt valami bűzlik.
- Nekem is. De inkább nem várnám meg, hogy kiderüljön. Axon! Készen áll a töltet?
- Igen uram! Élesítve, aktiválásra készen!
- Helyes! Készüljön! Hamarosan a levegőbe röpítjük ezt a helyet.
- Igenis! - Vágtam rá, aztán bekapcsoltam a töltet időzítőjét.
Hirtelen a rádió zaja töri meg a csendet:
- Hadnagy! Itt Aztec! Scare meghalt! Segítségre van szükségem! Valami épp töri át az ajtót!
A hadnagy azonnal a rádióhoz kap és beleszól:
- Nyugalom fiam! Indulunk! Hol van most? És mi az ami üldözi?
- Nem tudom uram! Ez hatalmas! Ilyet még azelőtt nem igazán láttam.
- Jól van! Tartson ki fiam indulunk!
De a rádióból nem jött több válasz, csak statikus zaj.
A hadnagy megint összehúzta a szemöldökeit, aztán felkiáltott.
- Rendben! Mi elindulunk, és kicsináljuk ezt a dögöt! Axon! Maga itt marad, és vigyázz a töltetre!
- Uram! A robbantásig halálpontosan 10 percünk van. - Szóltam utána.
- Ahha! Ez esetben nincs más választás. Harelson! Kezdje el letölteni az adatokat! A Gatewayt nyilván érdekelni fogja.
Axon! Ha bármi balul sülne el, és nem érnénk ide vissza, akkor a parancs értelmében azonnal elhagyják az állomást, és robbantja a töltetet! Világos?
- Igen uram! - Válaszoltam.
Aztán a hadnagy a másik csapat gyalogossal együtt elindult.

5 perc után még mindig nem jelentkeztek a hadnagyék. Egy kicsit ideges lehettem, mert utánuk szóltam. De semmi.
Még rádiózajok se, amikből utalhatnék arra, hogy esetleg tűzharcba keveredhettek az idegenekkel.
Ez fura. A hadnagyék eltűntek. Aztec és Scare gyalogosokat lemészárolta egy idegen. A másik kereső csapat pedig szintén nyomtalanul eltűnt.
És a robbanásig már csak 5 perc volt hátra. Gyorsan odaszóltam Harelson gyalogosnak:
- Hogy áll az adatok letöltése?
- Már az utolsót tölti. De nem kéne inkább elhúznunk?
- Negatív! Meg kell várnunk, míg a hadnagy vissza ér ide.
Harelson nem bírt magával és emelt hangon kezdett kiabálni.
- Felejtsd már el őket te elcseszett bádog doboz! A hadnagyék már halottak! Tűnjünk el innen most azonnal!
Nem válaszoltam semmit, csak ránéztem a töltetre, majd a gyalogosra.
Aztán csak vissza álltam az őrhelyemre és vártam.
Erre a gyalogos csak kétségbeesetten leült a helyére, és nézett maga elé.
Viszont hamarosan újra felállt és odaszólt nekem.
- Ide figyelj! A hadnagy világosan megmondta. Ha ennyi idő alatt nem érnek vissza, akkor azonnal elhagyjuk a helyet, aztán robbantunk.
Vágod?!
- Negatív! Amíg nem érkezik parancs magától a hadnagytól addig nem tehetünk mást! A parancs világosan így szólt.
Erre a gyalogos elfordult, aztán később kajánul vigyorogva vissza fordult.
- Figyelj csak robi!
Tekintetemet ismét a gyalogos felé fordítottam.
- A katonai rend alapján, ha a feljebb való elesik a harc közben, abban az esetben a rangidős tiszt veszi át a helyét. De mivel én csak egy közlegény vagyok, ezért a feljebb való nem lehet más, csakis te.
Nos!... És hogyha a hadnagy már ilyen soká nem jelentkezett, akkor azóta már biztos elesett.
Nem gondolod, hogy ideje átvenni a vezetését és menteni a menthetőt?
Kérdezte tőlem a gyalogos, aztán leült a helyére.
Én egy időre gondolkodóba estem. Átgondoltam azt amit a gyalogos mondott. Lehet hogy igaza van. De valahogy valami mégsem tetszik.
Nem tudom most mi hogy van. Azt hiszem megint összezavarodtam. Aztán hirtelen mégis döntésre jutottam. Majd odaszóltam a gyalogosnak:
- Rendben! A parancs érvénybe lép! Mennyinél tart a letöltés?
- Kész! Már csak élve ki kell jutnunk. - Válaszolta a közlegény.
- Akkor indulás! - Mondtam azzal az ajtó felé léptem.
Már nyitottam ki az ajtót, amikor hirtelen egy hatalmas fekete alak jelent meg az ajtóban.
Rögtön benyomta a fejét az ajtó résén, majd ordítani kezdett.
Elakart kapni amikor szerencsémre annyira meglepődtem, hogy a földre csúsztam.
A közlegény is hasonló reakciót mutatott aztán habozás nélkül tüzelni kezdett a lényre.
Példáját követve én is lőni kezdtem a fejét.
Ettől kicsit megtorpant a lény, és vissza húzta a fejét az ajtó mögé, ami azonnal zárult.
Persze ahogy az várható volt, rögtön az ajtót kezdte ostromolni.
- Most mit csináljunk?! Meg fogunk dögleni! - Mondta a közlegény kétségbe esve.
- Van egy alternatív útvonal a hajóhoz. - Mondtam.
- Jó! De már csak 4 percünk van.
- Megfelelő gyorsaság és akadály mentes út esetén elérhetjük.
- Biztos?
- Igen! Teljesen átgondoltam.
- Akkor mire várunk? - Szólt a közlegény, és elindult a másik ajtó felé.
Kinyitotta, majd benézett. Egy sötét, kis raktárba vezetett. Melynek csak ez az egy bejárata van.
- A francba! Csapdába estünk! - Szólt a közlegény.
Én erre bekapcsoltam az éjjellátót a maszkon, ami rögtön világosabbat csinált a sötétből.
Rögtön meg is láttam egy kis szellőző nyílást a plafon közelében....
- Arra! - Szóltam.
A közlegénnyel együtt felmásztunk gyorsan a szellőzőbe. Aztán hirtelen zörgést hallottunk már az ajtón.
- Siessen közlegény! - Szóltam a felvergődő katonára.
Aztán amint sikerült felmásznia, rögtön én is felkapaszkodtam.
Miután fel értem, már halottam, ahogy a lény áttörte az ajtót. Azonnal gyorsabban kezdtem kúszni a közlegény mögött.
De hirtelen valami áttörte a szellőzőt és hatalmas karmokkal kezdett hadonászni össze vissza. Én se voltam rest, rögtön célra tartottam a fegyvert és elengedtem egy két lövést a lény felé, ami hatalmas visítással vissza húzódott a rés mögé.
Tovább mentem és közben tárat cseréltem, mert biztosabb mindig teli tárral harcolni.
A közlegény kétségbeesve, gyorsan kúszott előttem.
Ahogy kúsztunk gyorsan a szellőzőkben, a lény mindig odavágott egyet ahol mi voltunk.
Persze egy kis zárótűzzel mindig megoldottuk a problémát.
Amikor végre elértük a szellőző kijáratát, gyorsan kimásztunk és a következő ajtónál lefordultunk balra.
Aztán elindultunk egy nagy folyosón, aminek a végén két oldalra ágaz az út.
Ösztönösen tudtam, hogy most jobbra kell fordulni, mert az akció előtt volt időm átnézni a tervrajzokat.
Amint lefordultunk az adott irányba, egy idegen lény támadt meglepetés szerűen ránk.
Rávetette magát a közlegényre, és végig vágta a mellkasát, mire az fájdalmasan felordított.
Jobb ötletem nem volt, Nekirontottam az idegennek teljes erőmből és arrébb löktem.
Kétszer még fejbe is vertem a puska tussal, de mintha az meg se érezte volna, csak tovább erőlködött hogy felkeljen.
Amikor felkelt, felém vetette a pillantását és fenyegetve hadonászott felém.
Aztán nekem rontott. Levert egy hatalmas pofont, amitől eléggé megzavarodtam, majd elgáncsolt a farkával. Amíg a földön feküdtem, az elkezdett felém döfködni a farkával. Szerencsére mindig időben hajoltam el.
Aztán felkeltem és bele lőttem egyet a mellkasába.
Ettől látszólag feldühödött, mert egy hirtelen támadással leverte rólam a maszkot.
Aztán elkapta a karom és kezdett maga felé rántani. Egy darabig nem tudtam kiszabadulni a szorításából, majd amikor a farkával le akart szúrni, elhajoltam előle és megpróbáltam leütni a farkát.
De erre már ő is figyelt és gyorsan elrántotta.
Csakhogy ezalatt a szorítása alábbhagyott és így ki tudtam tépni magam a fogásából.
Végül már nem volt kedvem tovább szórakozni a lénnyel, 3 golyót eresztettem gyorsan a fejébe, amitől az szinte szét robbant.
Amikor kimúlt, odamentem a közlegényhez és szemügyre vettem a sérülését.
Nem mondanám hogy jól nézett, ki, de legalább annyira nem is volt súlyos.
Viszont jelentősen lekorlátozta a közlegény erejét.
Alig tudott lábra állni, futni egyáltalán nem bírt. Így hát a további úton én segítettem tovább.
Más esetben a protokol szerint nem kockáztathatnám a küldetés sikerét egy sérült gyalogos miatt, de valahogy mégis sikerült felülbírálnom az elméletem és nem hagytam ott.
Ahogy lehetett siettünk a hajóhoz, de láttam ahogy egyre több idegen veti magát utánunk.
Futás közben mindig hátra engedtem egy két lövést, közben folyamatosan szaladtunk.
Végül már láttam a folyosó végén a dokkot, és erőt véve magamon belehúztam.
Akkor aztán az állomás számítógépe szólalt meg:
- Figyelem! Idegen behatolás észlelve a 12D, 13D, és 14D szinteken!
Azonnali evakuálás javasolt!
Megkezdem a vészhelyzeti protokolt! Minden szint lezárása a dokkoló szinteken.
- Ez nem jó jel! - Mondta a közlegény.
De nem törődtem vele, hanem hátamra kaptam a sérült közlegényt és teljes erőből a záródó ajtó felé vettem az irányt.
A szerencsénk össz-vissz annyi volt, hogy mögöttünk már lezárta az ajtókat ezzel elvágva az idegenek útját tőlünk.
De korán örültem, mert hirtelen hatalmas dörrenéseket hallottam, és amikor hátra néztem, láttam ahogy egy idegen áttörte az ajtót.
Jóval nagyobb volt mint a többi és már szaladt is felénk.
Nem volt időnk harcolni vele, és az ajtó is kezdett már bezáródni előttünk, úgyhogy ledobtam a közlegényt a földre és lábbal úgy a hátába rúgtam, hogy az még időben átcsúszott az ajtó alatt.
Aztán én is nekiiramodtam, majd hanyatt vágtam magam és csúsztam egyenesen az ajtó felé.
Közben még hátra hajoltam és egy két lövést ismét az idegen felé engedtem.
Végül hajszál híján sikerült átcsusszannom az ajtó alatt.
De az idegen ezt nem tűrte, nagy erővel rontott neki az ajtónak, amitől az rendesen be is horpadt.
Folyamatosan ütlegelte az ajtót, ami már lassan kezdte meg adni magát,
Ezért nem tétováztam, elővettem egy gránátot és az ajtó felé hajítottam.
Aztán lementünk a hajóba. Gyorsan kezdtem beindítani az összes hajtóművet, közben hallottam a gránát robbanást, majd egy idegen visítást.
De ezzel nem úsztuk meg, ugyanis már a dokk ajtót kezdte bontani az idegen.
Nem volt időnk az ellenőrzésekre, úgyhogy minden műszer rutin ellenőrzését és indítását kihagytam.
Ez veszélyt okozhatna a hajó indulásakor, de úgy gondoltam, hogy ez most a legkevesebb gondunk.
Úgyhogy ahogy lehetett el is indultunk.
Amikor biztos távolságba értünk, elővettem a detonátort és megnyomtam a gombot. Kisvártva egy hatalmas kékes villanást lehetett látni.
Ahogy mentünk vissza a főhajóra, akkor jutott eszembe, hogy a dokkoló karmokról megfeledkeztem, és ezzel ugyan elindultunk, de jelentős kárt tettem a hajóban.
A dokkoló karmokat, úgy ahogy volt, letéptük. Viszont a hajó is kárt szenvedett, aminek hatására egy két létfontosságú rendszer nem akart működni rendesen.
A stabilizáló rendszer például teljesen totál káros volt, emiatt a hajó vadul imbolygott össze vissza.
De szerencsére nagy nehezen sikerült vissza jutnunk a Constitusionra.
Amikor végre biztonságban voltunk, a technikusok neki láttak kijavítani a hajó hibáit, a medikusok pedig vitték Harelson közlegényt a gyengélkedőre.
Amikor elém állt a kapitány azt mondta:
- Jelentést kérek android! A küldetés?
Lassan tekintettem a hajóra, majd a kapitányra ismét, és azt mondtam hogy:
- Uram! 98%-os veszteség. Breathe hadnagy és a csapatának jó része meghalt. Harelson közlegény a harcok során megsérült.
Viszont minden adatot megszereztünk, és a parancsnak megfelelően az állomás megsemmisült.
A küldetés befejezve!
Azt hiszem nem kell tovább találgatni, utolsó megállónk a Gateway lesz.

Nos hát...őszintén szólva, amikor megláttam az előtörténetet. Azt hittem, sosem fogok a végére érni. De amint elértem az oldal alját, be is bizonyosodott, hogy egy ideig nem is fogok, amennyiben nem küldöd be a folytatását. Ez persze sajnálatos lenne, mivel nagyon érdekes és izgalmas történetet kreáltál. Izgatottan várom a folytatását, de egy valamit elárulhatok. Biztosan el lesz fogadva, csak fejezd be.
Ja, és még annyit, hogy a rangodat majd mi adjuk meg. A képességeidhez pedig majd a játék során szerzett képességeket kell írni, amiket kiválasztasz majd.

Ügyes tetszik.Gratula