Michael Smith

Faj: Ember
Nem: Férfi
Név: Michael Smith
Becenév: WooDoo
Születési dátum: 2165
Születési hely: Föld – Amerikai Egyesült Államok
Foglalkozás vagy volt foglalkozása: Közlegény a Társaság zsoldosai között
Külső és belső jellem:
külső:
-176 cm magas
-70 kiló
-szemüveges
-rövid, szökés haj
belső:
-jó csapatjátékos
-mesterlövész gépkarabéllyal
-visszahúzódó (egymás heccelésében, kimenők alkalmával történő ivászatban nem vesz részt)
-szeret zenét hallgatni, olvasni

Felszerelés:
-főfegyver: M4 CQB Mk II. (apjáé volt a második koreai háború során)+ m450es gránátvető+Acog
-másodlagos fegyver: Erősített Beretta M92
-egyéb fegyver:
repesz-, füst-, villanó gránátok
USMC KaBar tőr (ez is az apjáé volt, minden bevetésnél magával hordja)


A nevem Michael Smith, 2165. május 24-én születtem az egyesült államokbeli Atlantában. Édesapám Robert Smith, édesanyám Lily Gates. Anyám Atlantában egy középiskolában volt tanár, apám nyugalmazott tengerészgyalogos őrmester. A második koreai háborúban részt vett, de sajnos egy ott szerzett sérülése miatt ( egy repeszdarab ékelődött a vállába, eltávolítása után azonban nem tudta 100%-osan használni) nyugdíjazták, most biztonsági őr a Weyland-Yutani-nál.
Világéletemben közepes tanuló voltam, bár olvasni még ma is szeretek, akárcsak édesanyám . Sokat hallgatok zenét, a nap minden órájában zenét lehetett hallani a szobámban.
A suliban ennek ellenére nem voltam az a bulizós típus. A haverokkal eljártam pár koncertre, de nem vonzottak a részeges bulik.
Szeretem a járművek kicsinyített mását megépíteni, szüleim kicsit furcsán nézik a 150 makettből álló gyűjteményem. A középiskola utolsó előtti évében ismerkedtem meg egy érdekes sporttal. Katonai szimulációs játék, de nem olyan mint a holo-video-játékok, ez kint van a természetben, a fegyverek az igazi fegyverekről lettek mintázva, és kis műanyag bogyókat lőnek ki. Nagyon élveztem ezt a „játékot”, csapattársaim azt mondják, hogy néha úgy játszom, mintha igazi katona lennék.
Érettségin erős közepes jegyeket szereztem. Ennek kezdetben örültem, de kiderült, hogy a főiskolákra csak a jó eredményekkel rendelkezőket vették fel. Valami új, ostoba törvény.
Nagyon elkeseredtem, főiskola nélkül nem sok helyre mehettem melózni. Egyik reggel, miközben az újságot böngésztem meló után, apa félbehagyta a reggelijét, és megkérdezte:
-Mike, mi lenne ha követnéd a példám?
-Legyek biztonsági őr? - kérdeztem homlok ráncolva
-Hé, nem rossz szakma – teremtett le apa – Nem, arra gondoltam, hogy beállhatnál katonának, az airsoft úgyis jól megy, és különben is, mindig keresnek újoncokat.
Ekkor csörömpölést hallottam a konyhából, anya dühösen rohant ki az étkezőbe
-Hogy képzeled, a fiam nem lesz katona, ő az egyetlen gyermekünk, mi lesz ha történik vele valami?
-Ugyan, mi történne? - kérdezte apa vígan
-Mondjuk egy repesz nem a vállába, hanem a fejébe repül.
-Ne vitatkozzatok – szóltam közbe – Apának igaza van, sajnos nem nagyon van más lehetőség, vagy mehetek űrhajó pakolónak, vagy bányásznak. Ilyen állásokat láttam csak az újságban.
Végül 18 évesen a Parris-szigeteken a kezembe nyomtak egy zubbonyt, egy nadrágot egy bakancsot és egy sapkát. Üdv Tengerészgyalogság.
A kiképzés nehéz volt és durva. Amit eddig csak legendának véltem a kiképzők szadizmusáról, igaznak bizonyultak. Ők se a fősulikról kerültek ki, ez látszott rajtuk, de ha szívatásról volt szó, akkor elég dús volt a fantáziájuk. A hátam közepére kívántam az egészet, de becsületesen, és csak azért is bennmaradtam. Ekkor jött el a kedvenc részem, a fegyveres kiképzés. Ezt majdnem régi ismerősként köszöntöttem. Igaz itt nem m4gyel, hanem M41A1esekkel lőttünk, de az egész hasonlított az airsofthoz. Pisztollyal és gépkarabéllyal olyan jól lőttem, hogy a mesterlövész minősítést megkaptam rájuk, a géppuska nem ment, ahhoz rövid a kezem.
A kiképzés végén, mikor felavattak minket tengerészgyalogossá, az ünnepség végén apáék vártak rám, anya meg volt hatódva, apa büszkén mosolygott.
-Nagyon jól áll rajtad az egyenruha kicsim – mondta anya a könnyeivel küszködve
-Köszönöm
-Kölyök, van egy meglepetésem számodra – mondta apa hamiskásan – Gyere a kocsihoz.
A kocsiban egy nagy doboz volt, nem tudtam mi lehet benne. Kinyitottam, egy fegyver volt benne, de nem is akármilyen. Apa régi M4ese volt, nem értem minek kapom meg, mindig is ott volt a nappali falán
-Köszönöm apa, de a szállásomon nem tudom kirakni a falra.
-Nana, nézd csak meg jobban!
Megnézem, és majdnem leejtettem döbbenetemben. A nevem és az azonosítóm bele van gravírozva, mintha a szolgálati fegyverem lenne.
-Apa, csak nem...?
-Csak de – vigyorgott – elintéztem, hogy ez legyen a szolgálati fegyvered. Tudod, veterán klub
-Köszönöm apa – most én küzdöttem a könnyekkel.
***
5 év múlva....
Kicsit unalmas. A 4 évvel ezelőtti földközi-tengeri konfliktus óta egyik helyről a másikra dobáltak, hogy szimulált harci körülmények között legyünk. Untam.
Egyik kimenőm alkalmával, otthon az egyik Weyland-es brosúrában (apa hozta, komposztnak jó-felkiáltással) olvastam, hogy a Társaság újoncokat keres ahhoz a fegyveres személyzetéhez, aminek a feladata, a Társaság bolygóin rendet tartani.
Érdekesnek tűnt, bementem a toborzó irodába, hogy mégis mi a helyzet. Miután megtudták, hogy tengerészgyalogos vagyok, meg akartak tartani. Végül szerződésben rögzítettük, hogy a zsoldom havi 1000 dollár ( majd háromszorosa, mint amit a tengerészgyalogságnál kaptam), erre még küldetésenként jött a pótlék, és hogy 20 év múlva nyugdíjba mehetek, ha akarok. Ez már tetszett. Másnap ki is jelentkeztem a tengerészgyalogságtól. Az M4emmel és az egyenruhámmal együtt mentem a Társaság állomására.

Nekem tetszik!